1969 nyarán, néhány órával azután születtem, hogy az emberiség (Neil Armstrong személyében) először a Holdra lépett. 12 éves koromig éltem a hangszertanulás nélküli felhőtlen gyermekkort. Ekkor azonban szüleim elvittek egy Kaláka koncertre, és ez valóban sorsszerűnek bizonyult: megtetszett a nagybőgő, és egy évvel később, amikor viszont már abba szerettem volna hagyni a hangszer tanulását, apukám nem engedett. Konzervatórium, Zeneakadémia, és már rég csakis ezt akartam csinálni – az igazi mesterem mindig Janzsó György marad (aki ismeri, tudja, miért!). A sok együttes között, ahol eddig megfordultam, mindig ott éreztem magam a legjobban, ahol mindenki örömmel muzsikált, és mindent beleadott. A Barcarola Kvartett egy ilyen hely.

„Mi így négyen, bárkánknak mindig a legjobb áramlatokat kerestük. Meg is találtuk a közös munkában a „flow” élményét …. Beszállás!”